Ilyen volt az Ambrela Development Forum

A remény és az ellenálló képesség erősítése közös ügyünk – a HAND Szövetség az Ambrela Development Forum 2026 rendezvényén
Október 1–2. között Pozsonyban rendezték meg az Ambrela Development Forumot, amelyen a HAND Szövetség is részt vett. Az idei rendezvény központi témája a „From Fragility to Resilience: Reclaiming Hope Amidst Global Turmoil” – vagyis a sérülékenységtől az ellenálló képességig, a remény visszaszerzése a globális válságok közepette – volt.
A program során civil szervezetek, nemzetközi fejlesztési szereplők és szakemberek közösen keresték a válaszokat korunk sürgető kihívásaira.
A fórum résztvevői olyan aktuális témákat vitattak meg, mint a civil társadalom szerepe és mozgástere a konfliktusövezetekben, a valódi és egyenrangú nemzetközi partnerségek megerősítése – többek között az EU Global Gateway kezdeményezésén keresztül –, valamint Ukrajna támogatása az újjáépítés és az európai uniós integráció felé vezető úton. A beszélgetések során kiemelt tapasztalat volt, hogy milyen fontos a civil szervezetek közötti szolidaritás, az érdemi együttműködés és a hosszú távú partnerségek elősegítése.
Az esemény ismét rámutatott arra, hogy a globális kihívásokra csak együttműködéssel, szolidaritással és erős civil közösségekkel adhatunk válaszokat. A nemzetközi tapasztalatcsere és a partnerségek építése elengedhetetlen ahhoz, hogy a bizonytalanság közepette is képesek legyünk reményt és valódi változást teremteni.
Köszönjük az Ambrela csapatának a inspiráló szakmai találkozót és a közös gondolkodás lehetőségét!


