Tag: EUPP4

454504419_7897686166935813_3820973710235212995_n

ÉletUtak fotókiállítás és a Magyar-Afrika Hét ünnepélyes megnyitója

Október 14. Hétfő
Európa Pont Budapest, Lövőház u. 35, 1024
 

15:00-17:30

 
Honnan jövünk?
Hová tartunk?
Milyen hatással vagyunk egymásra és a világra?
Hogyan tehetünk együtt a globális problémák ellen?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
ÉletUtak címmel fotókat és egy kisfilmet is készítünk, amely a történetmesélés eszközével mutatja majd be a globális összefüggéseket, az egyének sorsát és azt, hogy milyen hatással vagyunk egymásra.

 
🔵A projekt eddigi eredményei
Hajdú D. András dokumentarista fotós képsorozatot készített Kongóban – felkereste azt a kislányt, Mbedjit, akit 9 évvel ezelőtt fotózott le, és akkori díjnyertes képsorozatának ikonikus portréján szerepelt.
A kongói kislánynak Dr.Hardi Richárd magyar szemorvos👁️ adta vissza a látását, mikor megműtötte őt szürkehályoggal.
Idén nyáron András ismét útra kelt, hogy felkeresse és lefotózza a kislányt – aki a gyógyulása után nem csak a látását kapta vissza, hanem az életét is.

A HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség akkori és mostani útját is támogatta.

 
🔴Az esemény egyben a II. Magyar-Afrika Hét megnyitója is.

A Magyar – Afrika Hét rendezvénysorozatról

Az Afrikáért Alapítvány ötletgazdaként megalkotja a Magyar-Afrika Hét koncepcióját, amely egy multi-szektorális, tematikus rendezvénysorozat, ahol a gazdasági, a diplomáciai, a tudományos, a nemzetközi fejlesztési, a humanitárius és a kulturális szinergia kapja a főszerepet.

Olyan platformot kívánunk nyújtani, mely találkozási lehetőséget teremt a magyar és afrikai partnereknek, a különböző szektorokban tevékenykedő érdekképviseleteknek és szereplőknek.🙌
Most arra hívjuk meg mind az afrikai, mind magyar partnereinket, hogy együtt gondolkodva, közösen valósítsuk meg a rendezvényt – „Egységben az erő!” mottóval. Egységben az erő, de közösségben dolgozva, még több az erő.

 
🇪🇺Az ÉletUtak művészeti projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg. Tartalma a HAND Szövetség kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.
 
 
A „Nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, a magyar HAND Szövetség; a spanyol La Coordinadora; a belga CNCD-11.11.11 és 11.11.11., mint nemzeti civil szervezeti platformok, valamint a CONCORD, mint európai civil szervezeti szövetség partnerségében, közösen munkálkodva a fenntartható fejlődés és nemzetközi együttműködés területén.
449189620_7678407515530347_7897699312203566139_n-1
Hírek

ÉletUtak – művészeti projekt a HAND szervezésében

ÉletUtak címmel fotókat és egy kisfilmet is készítünk, amely a történetmesélés eszközével mutatja majd be a globális összefüggéseket, az egyének sorsát és azt, hogy milyen hatással vagyunk egymásra.
 
Arról mesélnek az interjúalanyok, hogy milyen élmények, mérföldkövek, események voltak nagy hatással az életünkre.
 
Honnan jövünk?
Hová tartunk?
Milyen hatással vagyunk egymásra és a világra?
Hogyan tehetünk együtt a globális problémák ellen?
Ezekre keressük a választ.
 
A bemutató 2024. október 14-én hétfőn, az Európa Pontban, a Magyar-Afrika Hét megnyitóján lesz.
 
 

A projekt eddigi eredményei

Hajdú D. András dokumentarista fotós képsorozatot készít Kongóban – felkereste azt a kislányt akit 9 évvel ezelőtt fotózott le, és akkori díjnyertes képsorozatának ikonikus portréján szerepelt.
 
A lány és a családja 90 kilométert tett meg azért, hogy a magyar szemorvos, Hardi Richárd visszaadhassa a szürkehályogban szenvedő gyermek látását. Jelentjük, azóta is egészséges Mbedji. 
 
A HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség akkori és mostani útját is támogatta.
 
Jelen művészeti projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg. Tartalma a HAND Szövetség kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.
 
A „Nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, a magyar HAND Szövetség; a spanyol La Coordinadora; a belga CNCD-11.11.11 és 11.11.11., mint nemzeti civil szervezeti platformok, valamint a CONCORD, mint európai civil szervezeti szövetség partnerségében, közösen munkálkodva a fenntartható fejlődés és nemzetközi együttműködés területén.
 
 
Képek forrása:
Hajdú D. András, National Geographic
Képkivágás
HírekProjektek

2024. július 1. – mától Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét

2024. július 1.🇪🇺

Különleges nap a mai – mától Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét.
A HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség ehhez az időszakhoz tartozó projektje újabb mérföldkőhöz ér.

A projektről

Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban🌍


A HAND Szövetség főpályázója annak az Európai Bizottság által támogatott nemzetközi projektnek, ami az Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó országok fejlesztési platformjaival, valamint a fejlesztési civil szervezetek európai ernyőszervezetével, a CONCORD Europe-pal együttműködésben valósul meg.


Az elnökségi trióban Spanyolország 2023. második felében, Belgium 2024. első félévében, hazánk pedig 2024. második felében látja el a Tanács elnökségének feladatát.

A magyar projektrész tematikus prioritásai:
🔴A civil szervezetek és közösségek szerepe a nemzetközi fejlesztésben
🔵Fejlesztési hatékonyság és szakpolitikai koherencia a fenntartható fejlődésért
🟡Szemléletformálás, globális felelősségvállalásra és fenntarthatóságra nevelés

A fentiek többek között az éves Globális Nevelés Hét magyarországi tevékenységek koordinálásában és a HAND kiemelt eseményének, a 2024. november végi Shaping Tomorrow through Global Education nemzetközi konferenciának a megszervezésében fognak megnyilvánulni.

A HAND folytatja a helyi civil szervezetek kapacitásépítését egyéni és csoportos képzéseken keresztül – továbbá a civil szervezetek számára kedvező szakpolitikai és támogatási környezetért való kiállást a magyar és uniós döntéshozókkal folytatott megbeszélések kezdeményezése által.

Végül, a hivatalos magyar prioritások regionális fókuszához igazodva, a HAND és több tagszervezete megszervezi a Magyar Afrika Hetet, amelyhez egy nagyszabású tematikus művészeti projekt társul – ez videókat és interjúkat foglal magában, így az egyéni történeteken keresztül rávilágít a közös kihívásokra. 

A magyar kormány hét prioritást tűzött az elnökség napirendjére, amelyek közül az egyik az illegális migráció megfékezését célozza – további információk itt olvashatóak: https://hungarian-presidency.consilium.europa.eu/en/programme/priorities/

 Ez a célkitűzés több fejlesztési együttműködési területet is reflektorfénybe helyezett, mint például a humanitárius fejlesztés-béke kapcsolat megerősítése a törékeny helyzetekben, a migráció kiváltó okainak kezelése és a globális élelmezésbiztonság kérdéseinek kezelése. Afrika és különösen a Száhel-övezet regionális fókuszpontnak számít.

event_cover
EseményekHírek

Online kommunikációs képzést szervezünk civileknek!

Van egy jó Ügyed? Tudja meg mindenki!

Civilekként minden nap azért teszünk, hogy a világ egy jobb, élhetőbb hely legyen – eredményeink, tevékenységeink híre viszont gyakran eltörpül a információs forgatagban.
Mi segítünk a kommunikációtok fellendítésében egy egyedülálló lehetőséggel: a HAND Szövetség ingyenes képzést szervez!
 
✨Hogyan növeld online eléréseidet fizetett hirdetések nélkül?
 
🗓 Dátum: 2024. április 17. (15:00-17:00)
📌 Helyszín: Online, Zoom (link regisztráció után)
🧑🏼‍🎓 Résztvevők: Várunk minden érdeklődő civil szervezeti munkatársat!
 
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet ezen az űrlapon szükséges beküldeni 2024. április 15. éjfélig.
 
A képzésen a hasznos gyakorlati tippek mellett megismerkedhettek a HAND Szövetség munkájával, illetve bepillanthattok a tagsággal járó előnyökbe is.
 
☝️Van itt még valami! Ha április 12-ig elküldtök az info@hand.org.hu e-mail címre egy egyoldalas bemutatkozót a civil szervezetetekről, körbeküldjük a regisztráltaknak, ezáltal is segítve a kapcsolatteremtést!
Az eseménnyel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdéseket kérjük, az info@hand.org.hu e-mail címre továbbítsátok.
 
Várunk minden kedves érdeklődőt, tanulni vágyót!
Jelen meghívó és a rendezvény az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg az “Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” keretein belül. Tartalma a HAND Szövetség kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.
Köszönjük! (1)
EseményekHírek

Brüsszelben jártunk tanulmányúton

„Az a feladatunk, hogy REMÉNYT⭐️ adjunk …”- Hangzott el a brüsszeli tanulmányutunk során, az EUROPEAN Citizen Summit rendezvényen a mondat. Ez az a gondolat, amit talán mindannyian magunkkal hoztunk a brüsszeli utunkról.
 
A globális kihívások ellenére a nemzetközi találkozások, a megtudott információk naprakésszé tettek és megerősítettek minket abban, hogy a nemzetközi fejlesztéssel, a szemléletformálással, a globális neveléssel és a humanitárius segítségnyújtással igen is érdemes és kell itthon, Magyarországon is foglalkozni. 🌏
 
Biztosak vagyunk benne, hogy nem csak a szakmai területen lettünk gazdagabbak: értékes találkozásoknak, egymásra ismeréseknek sem voltunk híján.
 
5 nap alatt bejártuk Brüsszelt és megismerhettük az Európai Uniós intézmények működését, az itt folyó munkát és a globális kihívásokról is beszélgettünk, változatos nézőpontokból megközelítve.
 
Látogatást tettünk:
👉az Európai Unió Bizottságánál
👉Magyarország Európai Uniós Állandó Képviseleténél
👉az Európai Parlamentben
👉a CONCORD Europe csapatánál
👉az European Citizen Summit rendezvényen
👉a brüsszeli Parlamentáriumban.
Kis csapatunk, Bálint, Réka, Nóri, Sanyi, Dorka, Judit, Karina, Gábor, Marci és Anna zökkenőmentesen vette az akadályokat – egyedül a brüsszeli tömegközlekedés, a jegyvásárlás okozott pici fejtörést – és rövidesen összeszokott csapatként vették nyakukba a várost.🙂
 
🙏Köszönjük minden Kollégának a részvételt, és az itthoniaknak, hogy tartották a frontot és támogatták az utazásunkat!
 
Hamarosan follow-up találkozót szervezünk – stay tuned! 😎
hand_afrika_expo
Hírek

Találkozz a HAND Szövetséggel az Afrika Expon!

Találkozz a HAND Szövetség csapatával

📣február 22-25 között, csütörtöktől vasárnapig
⏰10-18 óra között (vasárnap 17 óráig)
👉a Hungexpo A pavilonjában
az Afrika Expon!

Standunkon, ahol:

🟨bemutatjuk tagszervezeteinket

🟥mesélünk az Európai Uniós elnökségi időszakban koordinált projektünkről és az ennek keretében megvalósuló nyertes pályázatokról

🟩lesz szó arról, hogy mit jelent a nemzetközi fejlesztés, a globális felelősségvállalásra nevelés, és miért van szükség ezekre

🟦mindenről beszélgethetünk, ami Téged érdekel a magyar civil szervezetekkel, a társadalmi kérdésekkel, Európai Uniós elnökségi időszakkal kapcsolatban

🟪színes játékokkal várunk, lesz kvíz, és a Fenntartható Fejlődési Célok témájában is hozunk egy aktivitást – ráadásul a legtöbb helyes válaszért csokit is adunk ajándékba🍫🍫🍫

📷Hajdú D. András csodálatos képeit is elhozzuk, melyeken keresztül Hardi Richárd szemorvos kongói munkásságát ismerheted meg, és sorsfordító gyógyulásoknak lehetsz szemtanúja

+1 ráadás:
Vasárnap az Afrika Expo színpadján előadást tartunk Szövetségünkről, 13:20-tól!

Február 23-án pénteken szakmai programot is szervezünk:
Magyar civil szervezetek globális szerepvállalása🌍 I AidWatch bemutató és szakmai rendezvény📚 címmel

📌Péntek, február 23.
⏰11:00-16:30
🗺️Budapest, Hungexpo, A pavilon

Várunk szerettel programjainkon, standunkon! 

 

20231026_16-17-09_SonyILCE-7RM5-FE 16-35mm F2.8 GM_JOV05278
Hírek

Az EU Elnökségi Projekt megnyitóját és a HAND Szövetség 20. születésnapját ünnepeltük

Az EU Elnökségi Projekt megnyitóját és a HAND Szövetség 20. születésnapját ünnepeltük.