Category: Hírek

GearUp_2026_05_20_day_1_10
EseményekGEAR UPHírekProjektek

Ilyen volt a GEAR UP! Nemzetközi Networking találkozó

“Az egyre erősödő globális konfliktusok közepette is van még remény és a lehetőség arra, hogy összefogjunk és közösen cselekedjünk a megoldás érdekében.”
– emelte ki Hamvas Bálint, a HAND Szövetség ügyvezetője a május 20-i GEAR Up! rendezvényen elhangzott beszédében. 

2026.május 19-20-21.-én Budapesten került megrendezésre a GEAR UP! nemzetközi networking esemény, amely a globális állampolgárságra nevelés, a nemi egyenlőség és a társadalmi igazságosság aktuális kérdéseire fókuszált.

A háromnapos rendezvény két tematikus nap köré épült, amelyet egy zártkörű Global Citizenship Education Civil Society Alliance partnertalálkozó előzött meg. A május 19-i találkozón a stratégiai tervezésen volt a hangsúly, a május 20-i szakmai nap a globális állampolgárságra nevelés jövőjével foglalkozott, míg a május 21-i konferencianapon a nemi egyenlőség témája került fókuszba.

A networking esemény civil szervezetek, helyi döntéshozók, önkormányzatok képviselői, szakértők és nemzetközi partnerek számára biztosított lehetőséget arra, hogy közösen gondolkodjanak a globális kihívásokra adható válaszokról, megosszák egymással tapasztalataikat és új szakmai együttműködéseket alakítsanak ki.

A tematikus napokról

2026.05.19

Partnertalálkozó – eszmecsere és stratégiai tervezés a globális állampolgárságra nevelés szemüvegén keresztül

A rendezvény a Global Citizenship Education Civil Society Alliance első személyes partnertalálkozójával kezdődött 2026. május 19-én. A zártkörű egyeztetés lehetőséget biztosított a tagok számára a stratégiai tervezésre, valamint az Európai Unió következő többéves pénzügyi keretéhez kapcsolódó érdekképviseleti tevékenységek összehangolására.

2026.05.20.

A globális állampolgárságra nevelés jövője Európában

A konferencia első szakmai napja a HAND Szövetség szervezésében valósult meg 2026. május 20-án. Oktatási szakemberek, civil szervezetek képviselői, döntéshozók és nemzetközi partnerek gyűltek össze annak érdekében, hogy közösen gondolkodjanak a globális állampolgárságra nevelés (Global Citizenship Education – GCE), a demokratikus értékek és az európai együttműködés jövőjéről.

A rendezvényt Bálint Hamvas, a HAND Szövetség ügyvezetője, és Natalino Barbizzi, a Marche Régió és a GEAR UP! projekt koordinátora nyitották meg. Köszöntőjükben hangsúlyozták, hogy a demokratikus alapértékek, a közösségi felelősségvállalás és a nemzetközi szolidaritás különösen fontos szerepet töltenek be a jelenlegi társadalmi és politikai kihívásokkal terhelt időszakban. 

Kiemelték, hogy az együttműködés továbbra is az egyik legfontosabb eszköz a bizonytalan jövőre adott közös válaszok kialakításában.

A nyitó plenáris ülés és kerekasztal-beszélgetés során európai hálózatok és intézmények képviselői osztották meg gondolataikat a globális állampolgárságra nevelés jövőbeli irányairól:

Ditta Trindade Dolejsiova, a Global Education Network Europe képviseletében arról beszélt, hogy a globális nevelés jelentősége éppen akkor kérdőjeleződik meg leginkább, amikor a társadalmaknak a legnagyobb szükségük lenne rá. Hangsúlyozta, hogy a közösségek és a fiatalok megszólításához inspiráló történetekre és új szövetségekre van szükség.

ErnstJan Stroes interaktív előadásában a közös felelősségvállalás kérdését helyezte fókuszba. Előadásában arra mutatott rá, miként alakíthatnak ki erős alapot az együttműködés, a szolidaritási kezdeményezések és az aktív polgári részvétel révén a közösségek. 

Mihalkó Viktória, az Anthropolis Egyesület ügyvezetője előadásában a közösségi jóllét, a mentális egészség és a reflexió fontosságát hangsúlyozta. Véleménye szerint a globális állampolgárságra nevelés központi célja az egészséges és gondoskodó közösségek építése. Rámutatott arra is, hogy a kritikai gondolkodás, az erkölcsi felelősségvállalás elengedhetetlen a társadalmi változások előmozdításához.

A beszédeket követő kerekasztal-beszélgetés során a résztvevők olyan témákat érintettek, mint az egyenlőtlenségek növekedése, a társadalmi reprezentáció hiányosságai, a fiatalok demokratikus részvétele, valamint a globális nevelési programok európai finanszírozásának jövője. 

A délelőtti program után a Civil Society Alliance for Global Citizenship Education által facilitált műhelymunka zajlott. A résztvevők kisebb csoportokban vitatták meg a globális nevelés legfontosabb európai prioritásait az Európai Unió következő többéves pénzügyi keretének kontextusában. A műhelymunka kiemelt célja az volt, hogy megerősítse az együttműködést a területen dolgozó szervezetek között, valamint közös javaslatokat fogalmazzon meg az Európai Unió következő költségvetési ciklusára vonatkozóan.

A délutáni programelemek is lehetőséget biztosítottak a kapcsolatépítésre, projektfejlesztésre és nemzetközi együttműködések kialakítására. Az Együtt a globális nevelésért – civil és önkormányzati szereplők partnerségi találkozóján hazai civil szervezetek, önkormányzatok és oktatási intézmények képviselői osztották meg tapasztalataikat többek között a migráció, a nemi egyenlőség, a fenntarthatóság, a béke és az emberi jogi nevelés témáiban. A GEAR UP! projekt bizottsági ülésén pedig a közös munkával kapcsolatos feladatok és a jelenlegi eredmények, elkövetkezendő mérföldkövek áttekintésére is nyílt lehetőség.

A szakmai nap programját egy rövid budapesti városnézéssel egybekötött közös séta és vacsora zárta, amely informális keretet biztosított a szakmai kapcsolatok elmélyítésére és a tapasztalatcserére.

2026.05.21.

Fókuszban a nemi egyenlőség és társadalmi igazságosság kérdései

A konferencia második napját a CONCORD Italy koordinálta a nemi egyenlőség és a társadalmi igazságosság kérdéseit előtérbe helyezve. A program arra a felismerésre épült, hogy az emberek életét egyszerre több társadalmi identitás és egyenlőtlenségi tényező alakítja, ezért a nemi egyenlőség kérdését is szélesebb társadalmi összefüggésben szükséges vizsgálni.

A délelőtti panelbeszélgetés a GEAR UP! projekt tapasztalatait és kutatási eredményeit mutatta be. Az előadók ismertették a projekt képzési szükségletfelmérésének eredményeit, továbbá a prágai és rigai tréningek tapasztalatait, amelyek a nemi egyenlőség, a klímaváltozás és a gazdasági egyenlőtlenségek összefüggéseit vizsgálták.

A program interaktív workshopokkal folytatódott Francesca Vanoni globális állampolgárságra nevelési szakértő facilitálásával. A résztvevők társadalmi identitásaikon keresztül vizsgálták, hogy a társadalmi hatalmi viszonyok miként befolyásolják a közösségi szerepvállalást és a szakmai munkát.

A „Gender Equality in Action” című workshop során a GEAR UP! projekt alprojektjei és más DEAR-finanszírozású kezdeményezések mutattak be jó gyakorlatokat. A résztvevők olyan projektekkel ismerkedhettek meg, mint a „Connect for Global Change”, az „Ecoality”, a „Fashion and Fairness”, illetve a „Prime Minister School”. A beszélgetések középpontjában az állt, hogyan lehet a nemi igazságosság szempontjait hatékonyan integrálni szakpolitikákba, helyi közösségi programokba és civil kezdeményezésekbe.

A délutáni „Policy & Practice Lab” műhelymunka során a résztvevők közösen dolgoztak ki konkrét, mérhető és időben meghatározott vállalásokat a nemi igazságosság és a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében. 

A rendezvény zárásaként a résztvevők értékelték a kétnapos esemény tapasztalatait, valamint megerősítették elköteleződésüket a nemzetközi együttműködés, a globális állampolgárságra nevelés és a társadalmi igazságosság előmozdítása mellett.

Tapasztalatok és kilátások

A globális kihívásokra csak együtt tudunk válaszokat adni. Erre a felismerésre építve a GEAR UP! projekt kiemelt célkitűzése, hogy összekapcsolja a helyi döntéshozókat, civil szervezeteket, szakértőket és más nemzetközi partnereket a globális nevelés témájában.

Hisszük, hogy a szakmai program mellett a megvalósult nemzetközi networking is jelentős mértékben hozzájárult az együttműködések ösztönzéséhez és mélyítéséhez. 

———-

Az esemény az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg. Tartalmáért kizárólag a HAND Szövetség és partnerei felelnek, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

gear_up_networking_konf_2026_majus19_21
EseményekGEAR UPHírek

GEAR UP! European Networking Seminar

GEAR UP! nemzetközi networking esemény Budapesten – 2026. május 20–21.

2026 májusában Budapest ad otthont a GEAR UP! projekt nemzetközi networking eseményének, amely a globális állampolgárságra nevelés, a nemek közötti egyenlőség és a társadalmi igazságosság aktuális kérdéseire fókuszál.

Az esemény célja, hogy erősítse az együttműködést és közös fellépést a globális kihívások kezelésében, valamint elősegítse a befogadóbb és igazságosabb társadalmak építését.

A kétnapos rendezvény civil szervezeteket, helyi döntéshozókat, szakértőket és nemzetközi partnereket hoz össze annak érdekében, hogy közösen gondolkodjanak a globális kihívásokra adható válaszokról, megosszák tapasztalataikat, és új együttműködéseket alakítsanak ki.

A program két tematikus nap köré épül:

🔹 2026. május 20. (1. nap)
A HAND szervezésében megvalósuló szakmai nap központi témája a globális állampolgárságra nevelés jövője Európában. A résztvevők plenáris előadásokon, interaktív műhelyeken és networking alkalmakon vehetnek részt.

🔹 2026. május 21. (2. nap)
A CONCORD Italy koordinálásával zajló szakmai nap a nemi egyenlőség és igazságosság kérdéseire fókuszál. A program célja, hogy a tereptapasztalatok, a tudásmegosztás és a szakmai kapcsolatok konkrét lépésekhez és vállalásokhoz vezessenek az igazságosabb szakpolitikák és gyakorlatok érdekében.

A rendezvényt május 19-én egy zártkörű találkozó előzi meg: a 2025-ben létrejött, egész Európára kiterjedő Global Citizenship Education Civil Society Alliance első személyes találkozója, amely lehetőséget biztosít a tagok közötti belső eszmecserére és stratégiai összehangolásra. 

Az esemény az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért kizárólag a HAND Szövetség és partnerei felelősek, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

cua-kep4
HírekNEAProjektek

A HAND Szövetség is csatlakozott a NEA-t vizsgáló civil kezdeményezéshez

A HAND Szövetség is csatlakozott a civilek NEA-tapasztalatait vizsgáló kezdeményezéshez

Online kutatás indult a magyar civil szervezetek tapasztalatainak feltérképezésére a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésével kapcsolatban. A kezdeményezéshez a HAND Szövetség is csatlakozott, és arra bátorítja a civil szervezeteket, hogy szervezeti szinten osszák meg tapasztalataikat és javaslataikat.

A kérdőív itt tölthető ki:
https://emberseg.limesurvey.net/676937

A kutatást a Civilek Új Alapon koalíció indította el. A kilenc civil szervezetből álló szövetség célja, hogy a közvélemény hiteles képet kapjon a magyar civil szektor tapasztalatairól, és jobban megismerje a támogatási alap működésével kapcsolatos meglátásokat. A kutatás egy átfogó szükségletfelmérés része, amely szakmai találkozókat, személyes interjúkat és fókuszcsoportos beszélgetéseket is magában foglal. Ennek első lépése az online kérdőív, amelyben a civil szervezetek arról is megoszthatják véleményüket, milyen lenne számukra az állami támogatások leginkább vonzó és hatékony formája.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kezelt NEA 2012 óta mintegy százmilliárd forint támogatást juttatott magyar civil szervezeteknek. Az alap célja többek között az önszerveződések működésének erősítése, a nemzeti összetartozás támogatása és a civil szervezetek szakmai tevékenységének segítése. A NEA a civil szektor egyik legfontosabb finanszírozási forrása, ugyanakkor sok szervezet számára még mindig kevéssé átlátható a működése, illetve nem mindenki rendelkezik elegendő információval ahhoz, hogy pályázatot nyújtson be.

A kutatók szerint a jelenlegi rendszer működéséről nehéz átfogó képet alkotni. Bár a törvény előírja az adatszolgáltatást, a nyilvánosan elérhető adatokból nem minden esetben derül ki egyértelműen, hogy kik és milyen feltételekkel részesültek támogatásban. Emellett eddig nem készült átfogó kutatás a civil szektor körében arról, hogy milyen típusú támogatási rendszert tartanának a szervezetek a leginkább hasznosnak.

A Civilek Új Alapon koalíció célja, hogy minél részletesebb és megalapozottabb képet kapjon a jelenlegi támogatási rendszerről és a civil szervezetek igényeiről. Az adatfeldolgozást követően a kérdőív eredményeit 2026 májusában tervezik tanulmány formájában közzétenni, amely szakmai alapot adhat a civil támogatási rendszer jövőbeli fejlesztéséhez.

A kezdeményezéshez kapcsolódó információk és beszélgetések számára egy nyilvános közösségi felület is létrejött, amelyhez magánszemélyek is csatlakozhatnak:
https://www.facebook.com/groups/1674301806873616

 

A kutatást a Civilek Új Alapon koalíció kilenc civil szervezetből álló együttműködése valósítja meg:

1Magyarország Egyesület

Alternatív Közösségek Egyesülete

Aspektus Csoport

Civilizáció koalíció

Civil Szemle Alapítvány

Emberség Erejével Alapítvány

Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság (GYIÖT)

Gyökerek és Szárnyak Alapítvány

HAND Szövetség

Nonprofit Szektor Analízis Egyesület

kocka-strongerroots-2023-verzia2
HírekProjektek

Stronger Roots pályázatot nyertünk

Nagy örömmel értesültünk róla, hogy a HAND Szövetség pályázata nyert a Stronger Roots 2025 pályázat „Átívelő hálózati együttműködések” kategóriájában. 
 
Az “Átívelő együttműködések a globális felelősségvállalásért” elnevezésű projekt 2026. január 1. és 2027. június 30. között valósul meg.
 

Támogatás (EUR): 35 000

Célunk, hogy erősebb együttműködés jöjjön létre a magyar nemzetközi fejlesztési és humanitárius szereplők között, miközben a HAND közössége is megerősödik. Fő tevékenységek: rendszeres egyeztetések és tapasztalatcserék, közös állásfoglalások, stakeholder-elemzés, valamint a stratégia megújítása. Mérföldkövek: a közös stratégiai dokumentumok és a párbeszéd platformjainak létrehozása. Hatás a tartós partnerség kiépülése a humanitárius NGO-kkal és a kormányzattal, a HAND pedig meghatározóbbá válik.

 
Köszönjük a támogatást, hamarosan további részletekkel jelentkezünk!
 
 
 
A projektet a NIOK Alapítvány támogatta a Stronger Roots program keretében, amelyet az Európai Unió Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) programja finanszíroz.
 
A kifejezett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) nézeteit és véleményét tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy a NIOK Alapítvány nézeteivel. Sem az Európai Unió, sem a NIOK Alapítvány nem tehető felelőssé azokért.
polish_save(10)
HírekTagszervezetek

Társasjáték ajánló

Tagszervezetünk, az Anthropolis Egyesület új társasjátékot készített a fenntarthatóság jegyében.

 
Megérkeztek az öko-marslakók:
új társasjáték készült a bolygónk fenntartható jövőjéért


Képzeld el, hogy négy kíváncsi marslakó landol a Földön, mert azt hallották, hogy ez a Világegyetem legzöldebb és legélettelibb bolygója – de amit találnak, az nem egészen az a paradicsom, amiről még nagyszüleik naplójában olvastak. Szennyezett levegő, olvadó gleccserek, kiszáradó folyók… „Mi történt ezzel a gyönyörű hellyel?” – kérdezik értetlenül.


Az Öko-marslakók utazása című új társasjáték egy különleges Föld körüli kalandra hívja a fiatalokat, ahol a játékosok a marslakók bőrébe bújva fedezik fel bolygónk legégetőbb környezeti kihívásait. Az Anthropolis Egyesület által fejlesztett játék célja, hogy játékos formában tanítsa a környezettudatosságot, fejlessze a kritikus gondolkodást és erősítse a felelősségteljes, együttműködő szemléletet.

Az öko-társasjátékok izgalmas és hatékony eszközt jelentenek a környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóság összefüggéseinek megértéséhez. A diákok játék közben tapasztalhatják meg, hogyan hatnak egymásra a természeti erőforrások, a gazdasági döntések és a társadalmi egyenlőtlenségek. Az ilyen játékok nem csupán az ökológiai lábnyom csökkentésére ösztönöznek, hanem a globális szolidaritás és fenntarthatóság értékeit is közvetítik.

Az Öko-marslakók utazása című játékban négy marslakó testvér indul világkörüli útra, hogy megértsék, mi történt a Földdel. A játékosok egy játéktáblán haladnak végig a kontinenseken, miközben környezeti témájú kérdéseket válaszolnak meg. A kérdéskártyák bemutatják az adott térség főbb környezeti kihívásait – mint például a tengerszint emelkedése, a szárazság vagy az erdőirtás –, valamint ismertetik annak legfontosabb környezetvédelmi törekvéseit, például az erdőirtás elleni akciókat és a klímasztrájkokat. A kérdések elősegítik, hogy a fiatalok globális perspektívából tekintsenek a bolygó problémáira. 

A játékmenet izgalmas elemei közé tartoznak a „teleportációs mezők”, amelyek a játékosokat az Északi- vagy a Déli-sarkra repítik, valamint a narratív felolvasások, amelyek során a játékvezető mesél a Föld egy-egy híres környezeti válságáról – a süllyedő Velencétől a Nagy-korallzátony pusztulásáig. A kérdések nemcsak a problémákra világítanak rá, hanem inspiráló megoldásokat is bemutatnak, ösztönözve a fiatalokat az aktív cselekvésre.

A játék végén az öko-marslakók búcsúüzenete a felelős fogyasztás, a globális együttműködés és a fenntarthatóság fontosságára emlékeztet. A cél nem a pesszimizmus, hanem az, hogy a diákok lássák: van remény, és a változás az ő kezükben is ott van.

Az Öko-marslakók utazása az Anthropolis Egyesület és nemzetközi partnereinek közös fejlesztése, amely az Erasmus+ program keretében, az ACCESS projekt részeként valósult meg. 

A játék kikölcsönözhető – érdeklődni e-mailben az [email protected] címen lehet.

Ajánljuk minden pedagógusnak, aki a környezetvédelem tanítását egy izgalmas, Föld körüli kalanddal szeretné színesíteni.

 

Anthropolis I Access I A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.

Anthropolis Egyesület 1146 Budapest, Cházár András utca 19. Email: [email protected]

globalis_tanterem_cover
Globális Nevelés HeteHírek

Globális Tanterem webinárium

Becsengettek! Vár a Globális Tanterem webinár!
 
November 20-án, csütörtökön, 16:00-18:10 között rendezzük meg a Globális Tanterem rendezvényünket, ami idén a láthatatlan és az ifjú hősök témájával foglalkozik.
 
Tarts velünk és ✍️regisztrálj ITT november 18-ig.
 
A program a HAND Szövetség, az Anthropolis Egyesület és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) társszervezésével, a Globális Nevelés témahéten valósul meg.
 
Az űrlapon a Globális Nevelés Hetére programmegvalósítóként és a Globális Tanteremre résztvevőként is tudsz jelentkezni. Az online rendezvényhez a csatlakozási linket november 19-én emailben küldjük ki a regisztráltaknak.
 
Program
 
Globális Tanterem – A láthatatlan és az ifjú hősökről
(Online – zoom)
 
16:00 – 16:05 – HAND Szövetség bemutatkozója
16:05 – 16:10 – North-South Center rövid bemutatkozója a Globális Nevelés Hete 2025 kapcsán
(angolul, magyar nyelvű felvezetéssel)
16:10 – 16:55 – Anthropolis Egyesület – “Így épültek online emlékművek a Láthatatlan Hősöknek”
16:55 – 17:10 – Q+A Kérdések és válaszok
17:10 – 17:55 – Magyar Környezeti Nevelési Egyesület – “Hősök akcióban – fiatalok a jövőért”
17:55 – 18:10 – Q+A Kérdések és válaszok
 
Az előadásokról:
 
🔸Anthropolis Egyesület – “Így épültek online emlékművek a Láthatatlan Hősöknek”
 
Az Anthropolis Egyesület előadásában a Láthatatlan Hősök projekt kerül középpontba. Megismerhetjük, honnan inspirálódtak a megvalósításához, illetve milyen gyakorlati tapasztalatokat szereztek és miképpen motiválták a fiatalok csapatait a projekt során.
 
Bevezető: Nagy Balázs – Anthropolis Egyesület
Beszélgetőtárs: Bayer Árpád történelemtanár, YOUTH INC. projektmunkatárs
 
Fiatalokat hívtunk arra, hogy keressenek olyan példaképeket, akiknek az élete érdekes volt számunkra, akiknek az értékeit követendőnek tartják valami miatt. Voltak csoportok Izraeltől
Németországig, Koszovótól Miskolcig – sok helyen összegyűjtötték és bemutatták a hőseiket a csapatok.
 
Készítettünk egy online felületet, ahol létrehoztunk az “online emlékműveket” a hősöknek:
 
Van köztük sportoló, aktivista, falusi néni, kortárs költő, katonaorvos és tanár. Vannak kortársak – és sok éve halottak is – olyanok akár, akiknek a sorsáról nem tudtunk semmit.
 
🔸Magyar Környezeti Nevelési Egyesület – “Hősök akcióban – fiatalok a jövőért”
 
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület előadása a fenntarthatóságra nevelés ifjú hőseit helyezi reflektorfénybe 3 különböző témán keresztül.
A résztvevők megismerhetik egyre népszerűbb vándortanösvényeinket, s ki is próbálhatnak néhányat online játékokainkból. Animátoraink megosztják az érdeklődőkkel kitelepüléseken szerzett élményeiket, tapasztalataikat.
 
Végül pedig szó esik az egyesület gondozásában a közeljövőben megjelenő Joseph Cornell-kötetről (Kézenfogva a gyerekekkel a természetben).
 
🍃A környezeti nevelés elmélete és gyakorlata – munkában a Z generáció – Módszertani ajánlás és jó gyakorlatok bemutatása
 
Közreműködnek:
 
Saly Eszter – egyetemi hallgató, környezeti nevelő
Bátyi-Földesi Dóra – környezeti nevelő
Saly Erika – tanító, neveléstudomány szakos bölcsész, környezeti nevelő
 
Várunk nagyon sok szeretettel!
 
HAND Szövetség I Gear UP! I Európai Unió🇪🇺
Anthropolis I Youth INC. I MAKIVI
MKNE
 
A Globális Nevelés Hete nemzetközi témahét az Európai Unió és az Európa Tanács közösen finanszírozott és megvalósított programja, az iLEGEND III keretében valósul meg az Európa Tanács Észak-Dél Központja és a Globális Nevelési Hálózat koordinálásával.
 
Az online tájékoztató esemény az Európai Unió társfinanszírozásával a HAND Szövetség Gear UP! című projektje keretében valósul meg. A programon elhangzottakért kizárólag a szervezők felelnek, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európa Tanács nézeteit.
 
A Globális Nevelés Hete keretében szervezett tevékenységekért kizárólag a szervezők felelnek, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európa Tanács nézeteit.
Sony A7RV
HírekProjektek

Visszatekintő beszámoló

2025 nyarán lezárult a HAND Szövetség Európai Uniós elnökségi, negyedik trióhoz kapcsolódó projektje (EUPP4) „Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban” címmel.
 
A kezdeményezésben főpályázóként vettünk részt a belga CNCD és 11.11.11, a spanyol La Coordinadora, valamint az európai ernyőszervezet, a CONCORD Europe oldalán.
 
A két évig tartó, Európai Bizottság által támogatott projekt magyar részének elsődleges céljai között szerepelt az alábbiak fejlesztése, támogatása:
  • A civil szervezetek és közösségek szerepe a nemzetközi fejlesztésben
  • Fejlesztési hatékonyság és szakpolitikai koherencia a fenntartható fejlődésért
  • Szemléletformálás, globális felelősségvállalásra és fenntarthatóságra nevelés
A projekt nemzetközi szinten is kiemelten törekedett a közvélemény és a döntéshozók támogatásának erősítésére annak érdekében, hogy előmozdítsa a hiteles és hatékony uniós nemzetközi fejlesztést, hozzájáruljon a 2030-ig tartó fenntartható fejlődési célok megvalósításához, valamint támogassa a válságokat követő élhetőbb, zöldebb, igazságosabb és nemek közötti egyenlőséget biztosító újjáépítést.
 
Szövetségünk sikerrel valósította meg a kitűzött célokat és külön öröm, hogy tevékenységeinkkel 1.150.000 embert értünk el online és adtuk át a fenntartható fejlődési célok fontosságának üzenetét.
 
Kiemelt eredményeink között szerepelnek az alábbi programok és tevékenységek:
 
  • Számos kiadványt és szakpolitikai anyagot, köztük 2 AidWatch jelentést és 1 globális neveléssel foglalkozó kiadványt adtunk ki “Kapcsolatban a Világgal” címmel
  • A tagszervezeteink képviselőivel részt vettünk egy brüsszeli tanulmányúton
  • 8 egyéni szervezeti támogatást osztottunk ki
  • 9 subgranting projektet támogattunk
  • Részt vettünk és szerepeltünk a 12. és 13. Afrika Expon, valamint a II. Magyar Afrika Hét Nemzetközi Fejlesztési Napján
  • Megszerveztük a Shaping Tomorrow through Global Education nemzetközi konferenciát, globális nevelés témakörben
  • Koordináltunk 2 Globális Nevelés Hete programsorozatot hazai és régiós szinten, kampányoltunk
  • Művészeti projektet valósítottunk meg ÉletUtak címmel
Hisszük, hogy a közös munka nem ér véget a projekt lezárultával, tanuljunk egymástól, dolgozzunk, gondolkodjunk és pályázzunk együtt!
IMG_20250918_145639
ÉletUtakHírek

Új helyszínen látható az ÉletUtak kiállításunk

Százhalombattán, a „Matrica” Múzeum és Régészeti Park ad otthont művészeti projektünknek, egészen október 31-ig.
 
A tárlathoz kapcsolódóan:
október 11-én rendezik meg a Színes Fonalak című kézműves napot a Régészeti Parkban, 10-16 óra között.
Ezen az eseményen találkozhatunk, beszélgethetünk és bejárhatjuk együtt a kiállítást!
 
Cím:
Százhalombatta, Poroszlai Ildikó u. 2, 2440
 
 
A kiállítás részeként most a fotósorozat és a fotóriportok tekinthetőek meg a Régészeti Park kézműves házában, nyitvatartási időben.
 
Az ÉletUtak művészeti kezdeményezés 2024 nyarán indult a HAND Szövetség Elnökségi Projektjének („Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban”) keretében, és a történetmesélés eszközével tárja fel az interkulturális és globális kapcsolatokat, miközben az egyén sorsát és életútját helyezi a középpontba.
 
A kiállítás arra hív, hogy felismerjük: útjaink gyakran párhuzamosak, néha kereszteződnek, és mindig kölcsönösen formálnak bennünket. A kiállítás nem csupán képeket mutat, hanem elgondolkodtat: Honnan jövünk? Hová tartunk? Hogyan hatunk egymásra és a világra? Hogyan tehetünk együtt a globális problémák ellen?
 
A képek és a kisfilm is a Fenntartható Fejlődési Célok egyfajta illusztrációja – bemutatják azok fontosságát és segítenek megismertetni őket.
 
 
Te ott leszel? Várunk! 
 
A képeket készítette: Hajdú D. András, Loós Panna, Csürke Máté
2025_globnev_het_borito_fb
EseményekGlobális Nevelés HeteHírek

Idén is jön a Globális Nevelés Hete!

🕊️Az idei mottónk: Akcióban a REMÉNY!🕊️
 
2025. november 17-24. között programokkal, posztokkal, érdekességekkel, rendezvényekkel vár a HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség és a programhét megvalósítói országszerte, online és élőben, hogy megmutassuk, hogy együtt szeretnénk tenni egy igazságosabb, békésebb és fenntarthatóbb jövőért!🕊
 
Tarts velünk vendégként vagy szervezőként, megvalósítóként – részleteket hozunk még hamarosan!
Ha szeretnél már most regisztrálni, vagy kérdésed lenne, írj a [email protected] címre egy levelet!
 
Mi már nagyon várjuk az eseményt!
529714896_1135728878586845_2499811610959276609_n
Hírek

Nyári szünet

Irodánk augusztus 11-22. között zárva tart. Ebben az időszakban a leveleket is korlátozottan olvassuk és a kollégáink is szabadságukat töltik.

Az irodai ügymenet augusztus 25-én, hétfőn a megszokott menetrendben folytatódik tovább.

Hamarosan találkozunk!