Category: Hírek

20241128_14-09-45_SonyILCE-1-FE_16-35mm_F2.8_GM_JA103324
EseményekHírek

Ilyen volt a globális nevelés témájú konferenciánk

Nem is olyan régen még csak tervezgettük, szerveztük a globális nevelés témájú konferenciánkat. 
Idén, Magyarország EU elnökségi időszaka alatt, az ehhez kapcsolódó projektünk keretében szerettünk volna egy olyan eseményt, ahol a témával foglalkozó civilek, döntéshozók, szakmai képviselők találkozhatnak, nemzetközi szinten.
 
A téma a globális nevelés irányát meghatározó Dublini Nyilatkozat volt, hiszen két év telt ez azóta, hogy megalkották a benne foglalt célkitűzéseket.
 
Két év, újabb mérföldkő – címet is közösen találtunk hozzá: „Shaping tomorrow through global education” – azaz Formáljuk a holnapot Globális Neveléssel!
 
November 28-29-én elérkezett a várva várt rendezvény:
👉2 napon keresztül
👉130+ résztvevővel
👉95 képviselt intézménnyel
🤓workshopokkal, előadásokkal, kerekasztal beszélgetésekkel, kulturális programmal valósult meg a budapesti Európai Ifjúsági Centerben (EYCB).
 
Úgy hisszük, hogy a HAND Szövetség egyik legsikeresebb, legnívósabb eseményét valósítottuk meg. Izgatottan várjuk a folytatást, hiszen a program során több szakmai állásfoglalást és javaslatot megfogalmaztunk.
Bízunk benne, hogy hamarosan ismét találkozhatunk! 
 
Köszönjük! Thank you! شكراً لك! Děkujeme! Kiitos! Merci de votre attention ! Ich danke Ihnen! Grazie! Dziękuję! Obrigado! Vă mulțumim! Ďakujeme! ¡Gracias! გმადლობთ! Tack så mycket! Hvala! Aitäh! Ačiū! благодаря ви Grazzi! Σας ευχαριστώ!
magyar_afrika_het_kiallitas_megnyito83
ÉletUtakHírek

Az ÉletUtak az ELTEre költözik

Az ÉletUtak az ELTEre költözik – ünnepélyesen megnyitjuk a pop-up kiállítást a Globális Nevelés Hetén!
 
⏰Időpont: 2024. 11. 18. hétfő, 16:00 – 18:00
📍Helyszín:  ELTE Lágymányosi Campus, 1117 Bp Pázmány Péter sétány 1/A, 2.54 terem (előadások), utána a földszinti “Részecskegyorsító” aula (fotókiállítás)
 
A rendezvény nyilvános és ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges. Az előadások angolul, tolmácsolás nélkül zajlanak.
 
Az eseményről:
Az ELTE Globális és Fejlődéstanulmányok Tanszék és HAND Szövetség közös szervezésében, a Globális Nevelés Hete című európai kezdeményezés keretében megvalósuló angol nyelvű eseményen az oktatás és a nemzetközi fejlesztés kapcsolatáról lesz szó. 
 
Az eseményt Lisa Horvath tananyag-fejlesztési és oktatáspolitikai szakember előadása nyitja, aki afrikai és közép-ázsiai országokban szerzett oktatási, tankönyvírói tapasztalatairól mesél majd.
 
Ezután Sikó Anna, a nemzetközi fejlesztési és humanitárius civil szervezeteket tömörítő HAND Szövetség munkatársa mutatja be az ÉletUtak című projektet, amelyben az ELTE TáTK hallgatói is részt vettek.
 
A rendezvény az ÉletUtak projekt keretében készült fotókiállítás megnyitójával zárul, a kiállítást megnyitja Sikó Anna (HAND Szövetség) és Soltész Béla (ELTE Globális és Fejlődéstanulmányok Tanszék).
 
Több információ a Globális Nevelés Hetéről: https://globnev.hu/globnev_hete/
 
Várunk szeretettel!
small_portrait-schoolgirl-memphis-background
Hírek

Jövő héten indul a Globális Nevelés Hete!

November 18-tól egy héten át fókuszban: a globális nevelés, társadalmi kihívások, környezeti problémák és fenntarthatóság!
 
Idei mottónk: „Összefogással egy befogadó bolygóért”
 
A Globális Nevelés Hete eseményei szerte a világon zajlanak több, mint 40 ország részvételével. Oktatók, civil szervezetek, iskolák és intézmények állnak össze, hogy informatív és figyelemfelkeltő programokkal hívják fel a figyelmet a fenntartható fejlődés fontosságára.
 
A témahét keretében közel 30 megvalósító eseményeihez és programjaihoz csatlakozhatsz.
 
💡 A Globális Tanterem rendezvényünk idén tagszervezetünk, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) segítségével valósul meg. Csatlakozz te is, tanuljunk és cselekedjünk együtt! 
👉november 21-én 16 órától online
 
 
A HAND Szövetség idén is aktívan részt vesz az Európa Tanács által életre hívott Globális Nevelés Hetén, és várunk Téged is ezen az izgalmas nemzetközi kezdeményezésen, kövesd oldalunkat a friss hírekért!
IMG_8897
Hírek

Gear UP! bizottsági ülésen jártunk, Rigában, Lettországban

Gear UP! bizottsági ülésen jártunk, Rigában, Lettországban! 🇱🇻
 
November 6-án az #EU DEAR program „Gear UP!” projektje Rigában tartotta bizottsági ülését, amelyen nyolc uniós országból tizenhat partner képviselte a civil társadalmi szervezeteket és a helyi hatóságokat. Ez volt a második alkalom, hogy a projekt összes partnere személyesen találkozott.
 
A projekt vezető partnere az olaszországi Marche régió. A vezető partnerrel együtt a Lett Fejlesztési Együttműködési Platform (LAPAS) és Riga Városi Tanácsa szervezte és látta vendégül a bizottságot Rigában. 
 
Az ülés legfontosabb eseményei
 
A projektpartnerek 👉megvitatták a létfontosságú tervezési témákat, beleértve a harmadik felek támogatását, 👉a kommunikációs stratégiát, 👉a közelgő képzéseket és egyéb tevékenységeket.
Izgalmas, hogy egyes partnerek már idén nemzeti szintű projektfelhívásokat indítanak, és jövő év elején továbbiak következnek – tartsatok velünk!
 
Miről szól a Gear UP! Projekt?
 
A globális állampolgárságra nevelést (GCE) támogatja az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítása érdekében.
 
A projekt a fiatalok, civil társadalmi szervezetek és helyi hatóságok (LA-k) partnerségével képzések, finanszírozás és hálózatépítés révén képessé teszi a fiatalok által vezetett csoportokat a globális kihívások kezelésére.
 
A projektet Magyarországon a HAND Szövetség koordinálja, és Ferencváros önkormányzata segítő partnerként vesz részt benne. Következő aktivitásunk a civil szervezeteknek és önkormányzatoknak szóló pályázati lehetőség megjelentetése lesz, várhatóan 2025 elején. Köszönjük az irányítóbizottság minden résztvevőjének és partnerének az elkötelezettséget és a kemény munkát.
 
Tudj meg többet a projektről itt.
 
461935156_122208643850029907_2977790143232566213_n
Hírek

Tarts velünk a Globális Tanterem online eseményen!

A VIZEK ÖSSZEÉRNEK: Globális Tanterem – online esemény a Globális Nevelés Hetén
a Magyar Környezeti Nevelők Egyesülete és a HAND Szövetség szervezésében
 
A víz mindennapi életünk, kultúránk és lelkünk része. Éltető elemünk, amelynek mélyebb megismerése erősíti globális felelősségvállalásunkat, és ezáltal lehetővé teszi, hogy aktívan részt vegyünk a fenntartható vízhasználat előmozdításában, mind helyi, mind globális szinten. A víz középpontba állításával célunk egy fontos ökológiai probléma megértésének segítése játékos, aktív, felfedezésre ösztönző tanulási eszközökkel.
 
👉 Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/5c3DN9hRC8Cxjpch8
Regisztrálni november 19 éjfélig lehet. A csatlakozási linket regisztráció után e-mailben küldjük el a résztvevőknek.
 
PROGRAM:
 
🔵Viszonyunk a vízhez – globális gondolatok (Dr. Victor András természettudós, nyugalmazott főiskolai tanár)
🔵A vizek összeérnek – öt ország közös élőhely-helyreállításai (Dr. Barina Zoltán, Élő Folyók program szakértője, WWF)
🔵Vizet prédikálok – alkalmak és lehetőségek a közoktatásban (Ivánné Vidra Mária mesterpedagógus, biológia szakos tanár)
🔵„Azért a víz az úr” – Szemléletformálás vándortanösvénnyel (Bátyi-Földesi Dóra környezeti nevelő, az MKNE elnökségi tagja)
🔵Óvodáknak és iskoláknak ajánlott programok (WWF, Duna Múzeum, Vízügyek a bőröndben, Zöld XVII., DINPI-Dunavirág Vízibusz, MKNE)
 
Az előadásokat és tájékoztatókat követően előadóink válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
 
Szeretettel várunk minden érdeklődőt – diákokat, pedagógusokat, egyetemistákat, pszichológusokat és civil szervezetek képviselőit! 🤝
 
🌍 Az esemény a GLOBÁLIS NEVELÉS TÉMAHÉTEN valósul meg, melyen idén is a HAND Szövetség koordinálja a hazai aktivitásokat. Az idei témahét mottója:
„Összefogással egy befogadó bolygóért”.
 
☝️ Részletek és jelentkezés a Globális Nevelés Hetére itt: https://forms.gle/axXJkShm9V83k4UY9
🕓 A témahétre programmegvalósítóként való jelentkezés határideje: 2024. november 4.
 
Az „Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, a magyar HAND Szövetség; a spanyol La Coordinadora; a belga CNCD-11.11.11 és 11.11.11., mint nemzeti civil szervezeti platformok, valamint a CONCORD, mint európai civil szervezeti szövetség partnerségében, közösen munkálkodva a fenntartható fejlődés és nemzetközi együttműködés területén.
Jelen program az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalma a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.
Happy group of friends with their hands together in the middle
Hírek

Gyere hozzánk gyakornoknak!

Legyél a HAND Szövetség csapatának segítőtársa!
 
Téged keresünk, ha:
  • egyetemista, főiskolás vagy pályakezdő vagy
  • heti 20 órában, 2 hónapon keresztül van kapacitásod csatlakozni hozzánk
  • elkötelezett vagy a társadalmi felelősségvállalás mellett
  • szívesen dolgoznál egy nemzetközi szervezetben
  • részt vennél az EU elnökséghez kapcsolódó kiemelt projektben
  • tudnál hozzánk csatlakozni mihamarabb
Hogyan lehet jelentkezni?
Pályázni önéletrajz és motivációs levél elküldésével az info@hand.org.hu e-mail címen lehet.
Tárgy: gyakornoki jelentkezés.
 
A jelentkezésben kérjük írd meg, hogy mely időszakban kívánsz csatlakozni hozzánk, napi/heti hány órában és milyen napi beosztásban szeretnél gyakornoki tevékenységet végezni. Amennyiben kötelező szakmai gyakorlatra jelentkezel, írd meg nekünk azt is, hogy az intézmény pontosan milyen feltételeket támaszt ehhez (adminisztráció módja, óraszám, időtartam, jóváhagyási és beszámolási feltételek stb.)
 
Az egyetemi követelményeknek megfelelően igény esetén rugalmasan tudjuk alakítani az óraszámot és az időtartamot.
 
Várunk szeretettel!
449189620_7678407515530347_7897699312203566139_n-1
Hírek

ÉletUtak – művészeti projekt a HAND szervezésében

ÉletUtak címmel fotókat és egy kisfilmet is készítünk, amely a történetmesélés eszközével mutatja majd be a globális összefüggéseket, az egyének sorsát és azt, hogy milyen hatással vagyunk egymásra.
 
Arról mesélnek az interjúalanyok, hogy milyen élmények, mérföldkövek, események voltak nagy hatással az életünkre.
 
Honnan jövünk?
Hová tartunk?
Milyen hatással vagyunk egymásra és a világra?
Hogyan tehetünk együtt a globális problémák ellen?
Ezekre keressük a választ.
 
A bemutató 2024. október 14-én hétfőn, az Európa Pontban, a Magyar-Afrika Hét megnyitóján lesz.
 
 

A projekt eddigi eredményei

Hajdú D. András dokumentarista fotós képsorozatot készít Kongóban – felkereste azt a kislányt akit 9 évvel ezelőtt fotózott le, és akkori díjnyertes képsorozatának ikonikus portréján szerepelt.
 
A lány és a családja 90 kilométert tett meg azért, hogy a magyar szemorvos, Hardi Richárd visszaadhassa a szürkehályogban szenvedő gyermek látását. Jelentjük, azóta is egészséges Mbedji. 
 
A HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség akkori és mostani útját is támogatta.
 
Jelen művészeti projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg. Tartalma a HAND Szövetség kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.
 
A „Nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban – Negyedik Trió EU Elnökségi Projekt” az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, a magyar HAND Szövetség; a spanyol La Coordinadora; a belga CNCD-11.11.11 és 11.11.11., mint nemzeti civil szervezeti platformok, valamint a CONCORD, mint európai civil szervezeti szövetség partnerségében, közösen munkálkodva a fenntartható fejlődés és nemzetközi együttműködés területén.
 
 
Képek forrása:
Hajdú D. András, National Geographic
Evaluate Evaluating Evaluation Statistics Questionaire Concept
HírekKözvéleménykutatás

A HAND Szövetség közvélemény-kutatást készít

A HAND Szövetség közvélemény-kutatást készít az EU elnökségi projekthez kapcsolódóan a globális szolidaritás és nemzetközi fejlesztési együttműködés témában, melynek eredményéről hamarosan beszámolunk!
 
A kutatás során felmérjük, mennyire ismerik és támogatják a magyarok az Európai Unió és Magyarország által nyújtott humanitárius és fejlesztési programokat a fejlődő országokban.
 
👉Arra is kíváncsiak vagyunk, mennyire érdeklődő és elkötelezett a magyar társadalom a globális felelősségvállalás iránt, és milyen mértékben ismerik a civil szervezetek szerepét ezekben a témákban.
 
A kutatást a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végezte, telefonos és fókuszcsoportos módszertant alkalmazva. Az eredmények hamarosan érkeznek!
graduation-cap-with-globe-digital-art-style-education-day
EseményekHírek

Jön, jön, jön – idén is a Globális Nevelés hete

Globális Nevelés Hete 2024.
 
📅 2024. november 18-24.
Kihirdették az idei mottónkat is:
🌍Összefogással egy befogadó bolygóért
 
November 21-én, csütörtökön Globális Tanteremmel is készülünk – az online esemény koordinálásban ezúttal tagszervezetünk, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület lesz segítségünkre!
 
A korábbi évekhez hasonlóan most ősszel is változatos kezdeményezésekkel csatlakozhattok a programhéthez.
 
Mik lehetnek ezek?
Filmvetítések, vitakörök, rajzpályázatok, filmklubok, workshopok, social media kampányok, művészeti akciók, előadások, kerekasztalbeszélgetések a témában – határ szinte a csillagos ég.🌟
 
A nemzetközi témahetet idén is a HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség koordinálja itthon – készülünk online kommunikációs kampánnyal, melyhez csatlakozhattok majd, hogy minél többen megtudják, milyen szuper programokat szerveztek – emellett szeretnénk azt is elérni, hogy még több helyre eljusson a globális nevelés gyakorlata, szellemisége.
Idén, az európai elnökségi időszak alatt a globális nevelés Szövetségünk egyik kiemelt témaköre – csatlakozz te is programjainkhoz!
 
Írd be a naptáradba a témahetet már most! További részleteket hozunk hamarosan!
 
Előregisztráció és infók: info@hand.org.hu
Képkivágás
HírekProjektek

2024. július 1. – mától Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét

2024. július 1.🇪🇺

Különleges nap a mai – mától Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét.
A HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség ehhez az időszakhoz tartozó projektje újabb mérföldkőhöz ér.

A projektről

Együtt egy nyitott, igazságos és fenntartható Európa felé a világban🌍


A HAND Szövetség főpályázója annak az Európai Bizottság által támogatott nemzetközi projektnek, ami az Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó országok fejlesztési platformjaival, valamint a fejlesztési civil szervezetek európai ernyőszervezetével, a CONCORD Europe-pal együttműködésben valósul meg.


Az elnökségi trióban Spanyolország 2023. második felében, Belgium 2024. első félévében, hazánk pedig 2024. második felében látja el a Tanács elnökségének feladatát.

A magyar projektrész tematikus prioritásai:
🔴A civil szervezetek és közösségek szerepe a nemzetközi fejlesztésben
🔵Fejlesztési hatékonyság és szakpolitikai koherencia a fenntartható fejlődésért
🟡Szemléletformálás, globális felelősségvállalásra és fenntarthatóságra nevelés

A fentiek többek között az éves Globális Nevelés Hét magyarországi tevékenységek koordinálásában és a HAND kiemelt eseményének, a 2024. november végi Shaping Tomorrow through Global Education nemzetközi konferenciának a megszervezésében fognak megnyilvánulni.

A HAND folytatja a helyi civil szervezetek kapacitásépítését egyéni és csoportos képzéseken keresztül – továbbá a civil szervezetek számára kedvező szakpolitikai és támogatási környezetért való kiállást a magyar és uniós döntéshozókkal folytatott megbeszélések kezdeményezése által.

Végül, a hivatalos magyar prioritások regionális fókuszához igazodva, a HAND és több tagszervezete megszervezi a Magyar Afrika Hetet, amelyhez egy nagyszabású tematikus művészeti projekt társul – ez videókat és interjúkat foglal magában, így az egyéni történeteken keresztül rávilágít a közös kihívásokra. 

A magyar kormány hét prioritást tűzött az elnökség napirendjére, amelyek közül az egyik az illegális migráció megfékezését célozza – további információk itt olvashatóak: https://hungarian-presidency.consilium.europa.eu/en/programme/priorities/

 Ez a célkitűzés több fejlesztési együttműködési területet is reflektorfénybe helyezett, mint például a humanitárius fejlesztés-béke kapcsolat megerősítése a törékeny helyzetekben, a migráció kiváltó okainak kezelése és a globális élelmezésbiztonság kérdéseinek kezelése. Afrika és különösen a Száhel-övezet regionális fókuszpontnak számít.