Hírek

A Kormány elfogadta a Globális Nevelés koncepciót

1488305492.jpg

A 1784/2016. (XII. 16.) Kormányhatározat értelmében Magyarország Kormánya elfogadta a Globális Nevelésről szóló koncepciót. (A Kormányhatározat ezen a linken olvasható.) 

A koncepcióhoz felhasznált tanulmány kidolgozását majdnem 10 éve készítette el a HAND Szövetség Globális Nevelés munkacsoportja A globális felelősségvállalásra nevelés fejlesztésének lehetőségei a közoktatásban címmel (itt található). A szakértők 2015-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kérésére átdolgozták javaslataikat és egy új ajánlást készítettek, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a KKM által 2016 év végén elfogadott koncepció alapjául szolgált.

 A mostani eredményt éveken át tartó munkafolyamat előzte meg, amelyben a koncepció kidolgozásának megkezdésével párhuzamosan a HAND Szövetség tárgyalásokat folytatott a Kormányzattal, annak érdekében, hogy a globális nevelést – annak szemléletét, gyakorlatát, módszereit - vezessék be az oktatásba.

A most elfogadott Kormányhatározat lényegét az alábbiakban foglaljuk össze:

1. a Kormány elfogadta „A globális felelősségvállalásra nevelésről a formális és nem-formális oktatásban Magyarországon” című koncepciót (a továbbiakban: Koncepció: ITT)

2. A külgazdasági és külügyminiszter feladatköréül jelölték ki, hogy kezdeményezze a nemzetközi fejlesztési oktatás hazai elterjesztését a formális, nem-formális oktatás területén. A határozat külön hangsúlyozza, hogy az Agenda2030-ról vagyis az ENSZ által elfogadott új fejlesztési keretrendszerről is oktatni kell ezen belül.

3. Az emberi erőforrások miniszterének feladatául jelölték ki, hogy intézkedjen a globális felelősségvállalásra nevelés egységes értelmezése és alkalmazása érdekében. Továbbá azt is az EMMI hatáskörébe utalták, hogy a fenntarthatóságra nevelés terén kialakult jó gyakorlatok tapasztalatait hasznosítsa.

4. A KKM és az EMMI közös feladata lesz, hogy a pedagógus továbbképzésbe beépítse a globális nevelést és adjon segédanyagokat a tematikus hetek rendezvényeihez. Továbbá szintén mindkét minisztérium feladata, hogy működjenek együtt a globális felelősségvállalásra nevelés témakörében érintett szakmai és civil szervezetekkel, rendezzenek kommunikációs tematikus heteket, nemzetközi fejlesztési együttműködési és humanitárius témájú eseményeket.” 

A továbbiakban a HAND Szövetség Globális Nevelés munkacsoportja a következő időszakban lépéseket tesz annak érdekében, hogy az elvekből gyakorlat legyen. 

 

2017-02-28

 

[ vissza ]

 

Támogatók

1505892267.jpg 1505892234.jpg 1505990842.jpg 1505991303.jpg 1505991790.JPG

copyright © 2012 hand All rights reserved